... ahol mázsában mérik a halat!
Már csak néhányat kell aludni és indulunk oda, ahol mázsában mérik a halat! A helyszín nem más, mint Közép-Európa egyik leghíresebb bojlis tava a palicsi Tresetiste.
Még mielőtt valaki azt hinné, hogy a világ végére megyünk, azt megnyugtatom, hogy közelebb van, mint gondolná. Az út Paksról Szabadkán keresztül mintegy 125 km. Palicstól az utolsó 4 km-t homokos földúton kell megtenni. A tó műholdképes felvételről nézve kb. 150 méterre helyezkedik el a szerb - magyar határtól Szerbia területén.
Az országba való belépéshez útlevél szükséges, határátlépéseink során korrekt okmány- és vámellenőrzést tapasztaltunk. Nagyon barátságosak az ott élő emberek, jellemzően beszélik a magyart és tapasztaltuk, hogy nagyon jól főzik a halászlét!
A tó egy igazi, európai szintű versenypálya! Területe úgy öt hektár, melynek közepén hosszanti irányban kötél van kifeszítve (a szemben lévő vízterületet elválasztására), melyen bóják jelzik a horgászstéghez tartozó szektort. Ez a dobótávolságot is alapjaiban határozza meg, általában 60-70 méteres távolság a maximum, amíg lehetőség van eldobni. Vízmélysége középvonalon 2,5-3 méter.
A tó alakja egy focipályához hasonlítható, a horgászhelyeket, stégeket a két hosszanti oldalán alakították ki. Mindkét oldalon kilenc stég helyezkedik el, melyek körülbelül 2 x 3 méteresek.
A versenypálya tervezői megfelelő haltartó helyekről is gondoskodtak, melyeket a tó közepén végighúzódó bójasor mellé helyeztek el. Minden hely előtt egy-két vízbe engedett bokor nyújt kiváló horgászati lehetőséget.
Persze ez rendkívül pontos horgászatot igényel, mivel elég egy picike tévedés a dobások során, és máris a bokrokon vagy a felező kötélen landol a szerelék.
A stégek jó állapotúak, a sátorhelyek szélesek. A ki- és bepakolás időtartamára gépkocsival a horgászállás megközelíthető. A horgászjegy zuhanyozási lehetőséget is biztosít. Helyben vendéglátó egység működik, így aki szereti a szabadtüzes grilleket, pörköltet, halféléket biztosan nem hal éhen.
Király Iván házigazda (Pontyfogó Európa bajnok) hihetetlen odaadással és szakértelemmel felügyeli és irányítja a tó körüli munkát. A halállományukat rendkívül nagy értéknek tekintik, és mindent megtesznek megóvása érdekében. 2000 óta a tóból halat elvinni tilos, a fogott halakat kíméletesen vissza kell helyezni életterükbe. Mondanom sem kell, itt kötelező a bojlis merítő szák, a pontymatrac és a fertőtlenítő spray.
Az "induló csapat" részére még tavasszal négy, most már nyolc stéget foglaltunk le, ami majdnem fele a horgászhelyek számának. Bízom benne, hogy jövő tavasszal kicsi lesz a tó!
És, hogy mire utal írásunk címe?
Amennyiben a halak kapókedvével nem lesz nagy baj, úgy a nyolc stégre várható összesített fogási eredményt, akár 20 - 22 mázsára taksálom! Párosban a fogással 4 mázsa közelébe szeretnénk jutni! Így van az, amikor az ember tervez és majd az Úr befejezi.
Az eddigi palicsi rekordjaink:
Kállai Sacika - 12,5 kg
Gerzsei Zoli - 14,4 kg
Horváth Károly - 16,6 kg
Krizsán József - 13 kg
Lencsés András - 16,9 kg
Sitkei Béla - 17 kg
Tar-Lukács Zoli - 15,6 kg
Hogy hogyan lesz ebből úgy 4 mázsa?
1. Mindenek előtt rendkívül jó bojlikkal. Ezek a Dynamite Baits /The Source, Spicy Tuna & Sweet Chilli, Marine Halibut, Red Fish/ bojlik, továbbá a Spike Baits csoda bojlik /Red Cajun, Fish & Lemon, Big Green/ és Misel Zadravec ütős bojlijai. Magvak közül legfontosabb a tigrismogyoró, melynek májusban több szép fogást köszönhettünk. A horgászat során a dip használata /Pl.: Big Carp - Atlanti rák/ kulcsfontosságú lehet a "túlhorgászott" vízen. A tó amúr állományát a szuper lucerna csalival próbáljuk meg horogra csalni. A felsoroltak mellett még néhány klasszikus pellet, és klasszikus bojli /Pl.: Rod Hutchinson - Mulberry Florentine és Monster Crab/ is a fegyvertárunkba kerül.
2. Rendkívül pontos etetéssel és dobásokkal. A tavon horgászók általában 3 etetést alakítanak ki, ezek közül választanak:
Nappal várhatóan jó látszik majd, hogy a halak "döngetik" a tó középvonalára telepített bokrokat, mint haltartó helyeket. A bokrok tövében kell majd felkínálni a csalikat, és ide kell precízen dobócsövezni. A kapások számából, valamint a vízfelszíni halmozgásból is következtetve gyakori, úgynevezett lehúzó etetést tervezünk. Éjszaka a kötélpálya miatt nehezebbek a pontos dobások, viszont az első illetve második etetés ilyenkor működhet igazán. Úgy gondolom, hogy az sem lenne nagy baj, ha az éjszakákat alvással töltenénk, mert annak nagy hozadéka lehet a másnapi eredményességre.
A végszerelékekben az egyszerűség elvét követve, néhány jól bevált - kiváló minőségű Fox végszereléket használunk. Miért is Fox termékek? A választ a lehetséges fogások adják meg. Tavaszi túránk során több 20 kg feletti ponty fogásának is szemtanúi lehettünk, melyek a paksi csapat közreműködésének, és kipróbálásra adott csalijainak voltak köszönhetőek. Az alábbi képen egy a 20+ -os pontyok közül. Papp László - helyi sporthorgász - fogása, a "kölcsönadott" csalinknak köszönhetően.
Az alábbi fotón is látható, hogy mi történhet egy rossz minőségű forgó - vagy más kiegészítő kellék - használatakor. Lehet ennél bosszantóbb oka egy szép hal elvesztésének?
A süllyedő csalik felkínálása mellett - egy lehetséges szeptemberi kánikulában - a lebegő csalik felkínálása is szép fogásokat hozhat. A pálya - a középső bokrok eltalálásától eltekintve - nem akadós, így bátran lehet használni jó minőségű végszerelék kellékeket. A FOX termékek mellett a Big Carp és Sema ólmok használata is növelheti eredményességünket, mely ólmokkal elkerülhető egy szükséges rossz kiegészítő a végszereléken - a gubanc gátló cső.
Most már, hogy így közeledik az indulás napja, nem csak bennem, hanem észrevehetően a társaimban is egyre nagyobb az izgalom, népiesen is mondhatnám, hogy azt a bizonyost egyre jobban töri a zabszem. Gondolatban már százszor csaliztunk és megannyiszor dobtunk, feszítettük víz alá zsinórjainkat, állítottuk elvágólag a swingereket, hangoltuk jelzőinket. Mindezt miért? Hát persze, hogy azért a pillanatért, amikor e felállított rend egy csapásra felborul!