Palics Tresetiste 2009.09.04-08.
Bizonyára sokan vannak, akik komolyan elgondolkodtak azon, hogy miként is teljesülhetett az, amit rettenetesen akartak. Elég-e az elszántság, a tudás, a tevés, a környezeti ráhatás, a szerencse, vagy van-e még valami Földön túli erő, amely rábólint:
Ez mehet! Vajon ilyen dolog e 20+ pontyot fogni?!
A palicsi Tresetiste tavi horgásztúránkon ez két társunknak is sikerült!
Gerzsei Zoltán fogása 20,4 kg, 87 cm. A hal vasárnap hajnalban, 3 óra 10 perckor kapott fél szem süllyedő és fél szem lebegő Dynamite Baits Spicy Tuna & Sweet Chilli bojlira.
Zoli barátom pontyáról az általa küldött sms-ből értesültem, amely valahogy így nézett ki:
"Megtörtént! 20,4" Mi minden van egy ilyen rövid sms-ben! Mint akiből felszakad valami, és világba kiálthatja: Megtörtént!
Zoli fogásával egyidőben Kiss Tamás - a szomszéd állásból - izgatottan rázta vállamat, próbált ébreszteni: "segíts mérlegelni, mert hatalmas halat fogtam!" szavakkal. Finomszerelékes horgász lévén az első igazi nagyhalas megmérettetésén esett át egy pillanat alatt. Teljes extázisban és mégis kellő óvatossággal, "méltó ellenfelek voltunk!" mondattal engedte útjára az emlék Óriást.
Kiss Tamás 21,8 kg-os fogása a másikkal egyidőben kapott, Spike Baits Red Cajun bojlira.
Ha előzőleg valaki olvasta az " ...indulunk oda ahol mázsában mérik a halat" című írásunkat, az egyből rájön, hogy nem kis emlékekkel tértünk haza Szerbiából. Abban a cikkünkben taglaltuk előzetes esélyeinket, amiről most számot adunk. Hát akkor nézzük a részleteket!
A találkozó és az indulás péntek 6 óra előtt volt Paksról, majd Szekszárdnál még csalakoztak a konvojunkhoz 3 autóval.
Kétségbe ejtően indult a pénteki horgászat! Elvétve 1-1 kapás. Még késő délután is égető forróság ülte meg a tavat, de vacsora időben már látszott, hogy ennek vége szakad. A sötétedéssel egy időben fél perc alatt ránk tört a vihar. Már volt részünk a májusi túránk alatt is palicsi viharban (kísérteties hasonlóság, hogy az is péntek este érkezett - legközelebb már a vihart is megrendeljük, különben hiányozna) így rutinos rókaként kívülről azonnal belekapaszkodtam a kempingsátorba, hogy el ne repüljön. Ami nem volt leszögelve azt másnap reggel gyűjtögettük össze. Gazdátlan pontymatracot még vasárnap is találtunk! Ismételten bebizonyosodott, hogy ilyen esetekre a fémvázas bojlis sátor az igazi!
A vihar utáni lehűlés meghozta a halak kapókedvét. Előbb a kisebbek, majd egyre nagyobb halak kerültek elő és úsztak a merítő szákok felé. A túra legnagyobbjai, melyek sok esetben egyéni csúcsok is voltak:
Társaság által fogott mennyiség körülbelül 1650 kg.
Érdekesség, hogy szinte minden horgászállásban megjött a nagy hal!
3-as stég 20,4 kg
4-es stég 16,2 kg
5-ös stég 18,8 kg
6-os stég 17 kg
7-es stég 15,2 kg
12-es stég 21,8 kg
13-as stég 18 kg
14-es stég 19 kg
A fenti adatok a házgazdák hozzáértő munkáját igazolja vissza. Király Iván és segítői rendkívül sok munkát fektetnek abba, hogy egy egyenletes esélyeket biztosító versenypályát építsenek. Mesterségesen telepített bokrokkal, kagylótelepekkel húzzák szét hosszában, a tó egészére a halállományt.
Érdekes, hogy a 20+-os halak csapatunk tekintetében a szélső pályáról jöttek! Emlékszünk arra, hogy a tavaszi horgászatunk során szintén a 3-as pálya adott 20+-t a helybeli horgásznak, valamint a 12-es pályával szemben, a 8-as stégen ülő angolok fogtak több 20+-os pontyot, a tőlünk kapott csalikkal! A nagy pontyok visszaállnak a helyükre? Ezt az állítást igazolhatja az is, hogy az 5-ös stégen horgászók ismét megfogták a 16-os számú jelölt pontyot, melyet májusban ugyanennél a stégnél fogtunk meg.
Bojlis túránk alatt néhány nem várt fogás is jelentkezett!
A fenti képeken bemutatott, bojlival "elrongyoló" ragadozók célirányos horgászata, csak verseny keretek között engedélyezett a tavon.
A fogások száma tekintetében ezen a horgászvízen kiemelkedő csaliként említhetjük a Dynamite Baits bojlikat és dippeket, Misel Zadravec halas és májas bojliját, a BIG Carp plazma dippeket és nem utolsó sorban a Spike Baits csoda bojlikat (Pl.: Red Cajun, Big Green).
Kedvcsinálónak néhány tábori kép
A fenti fényképpel tisztelgünk a Tresetiste horgászegyesület, és Király Iván előtt. Tisztelgünk az ott tapasztalt munkájuk, a vendégszeretetük, a velünk való törődésük előtt. És nem utolsó sorban tisztelgünk a páratlan halállományuk védelmében végzett munkájukért. Jó példaként szeretnénk kiemelni, hogy a tavon pontymatracot - díjmentesen - bocsátanak azok rendelkezésére, akik nem rendelkeznek matraccal, vagy a matrac mérete nem megfelelő méretű a kíméletes bánásmódhoz (volt ilyen jellegű tapasztalata is egyik horgásztársunknak).
"Ha valaki nagynak mondaná az Ultimate Pontymatrac méreteit, akkor csak mutasd meg ezeket a képeket. 20,4 kg-os ponty abszolút biztonságosan a parton. Szerintem megfizethetetlen élmény, hogy nem azon kell aggódni életünk halánál, hogy szétveri-e magát a parton, vagy túléli-e a találkozást velünk." - Gerzsei Z.
Nem is tűnik annyira óriásinak ez a matrac
Jó volt ismét látni, hogy "a fogd meg és engedd vissza" horgászmódszert miként lehet magas szinten művelni. Látni, miként lehet a bojlis horgászatot nem a világ végén, nem egy hatalmas méretű tavon, egyesületi környezetben, a horgászmódszerhez szabályokat igazítva, évente - jövő évben is - horgász európa kupát rendezni!
A következő palicsi horgásztúránk tervezett időpontja 2010. május 21-24. Ha valakinek ez úton kedve támadt csatlakozni hozzánk, úgy azt internetes elérhetőségünkön jelezheti. Amennyiben valaki ezen a tavon önállóan kíván erőt próbálni annak minden segítséget szívesen megadunk.
hk.
gz.
A végén egy kis kedvcsináló palicsi kapás: